Vadkacsa Leányfalui Gyermek Vízi Flotta Egyesület vagy, ahogyan az országban ismernek minket, a Vadkacsák.

Miért éppen KACSA?

Mert Leányfalun, ahol minden vízivándor megpihen, a szemközti part előtt húzódik egy kis dunai sziget: KACSA-sziget, amely nem csak a vadkacsák kedvenc fészkelőhelye, de a megrögzött vízitúrázók kedvenc táborozóhelye is.

Miért éppen VAD…?

Mert az ÖN- (ön-állóságra, ön-ismeretre, ön-becsülésre, ön-tevékenységre, ön-fegyelemre történő) nevelés csak gyermekkorban a VAD(óc)ság korában sajátítható el olyan módon, hogy az önnevelés a felnőttkor megkövesedő szemléletét is képes legyen gyermeki tisztasággal átitatni.

Miért éppen VADKACSA?

Mert a VADKACSA-lét egyfajta ellenállást takar a civilizáció végtelenül gyorsuló nyomásával szemben, elkötelezettséget és elhivatottságot jelent, melyben a lélek elég VAD, hogy szabadon szárnyalhasson, és elég SZABAD, hogy saját vadsága számára mozgásteret teremthessen.

Egyesületi dokumentumok

Ancsel Éva újságíró írta Rólunk:

„A gyermek : zseni.

Elmúlt és jelen kultúránkban – számtalan művészeti ágban – megjelenítették már ezt, az örök érvényű igazságban kifejeződő felismerést.

A gyermek zsenialitása őszinteségében, tiszta  lelkületűségében, mindent  önmagába szivó nyitottságában, végtelen játékosságban, a világot teljességében átfogó önzetlen szeretetében rejtezik.
Minden felnőtt megőriz magában valamennyit ebből a gyermekiségből : ki többet, ki kevesebbet, ki teljesen elnyomja gyermeki énjét, ki játszani is engedi.

Volt egyszer, úgy húsz évvel  ezelőtt, egy  hosszú, forró nyár, mikoris egy baráti társaság  –  hat felnőtt és egyikük  két  kiskorú csintalan gyermeke  – gondolt egyet, és vízitúra lett belőle. A számukra  addig  ismeretlen  Rába – folyó   Szentgotthárd  és  Győr között minden természetiségét és szépségét elővarázsolva megnyitotta szemüket  a  látásra,  szívüket  az érzésre, lelküket a szárnyalásra, örökre elültette bennük a víz, a természet csodálatát és szeretetét. Ezen a vízitúrán érlelődött meg az az érzés, fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a természet, különösen  a vízitermészet szépségeit meg kell mutatni másoknak is, meg kell  ismertetni  másokkal is, hogy átélhessék a természet szabadság-sugallatát, hogy lelkükbe beköltözhessen a megváltó életöröm. Hiszen a gyermeki szabadság-lángot rengeteg veszély fenyegeti a legközvetlenebb szülői elvárás-erőszaktól a legtágabban értelmezett civilizációs környezetrombolásig.

A gyermekben még megtalálható a szellem, a lélek és a test harmonikus egysége, az EGÉSZ-ség teljessége, melyet öntudatlan tudása minden bölcsességével védelmez a társadalom felosztó, differenciáló nyomásával szemben. Felnőttként legnagyobb bűnünk az EGÉSZ-ség, az önmagunkba vetett hit, a belső béke elvesztése, mert megalapozott belső tartás nélkül nincs, ami védelmet nyújtson az erőszak, az agresszió. az önpusztítás, a  társadalomszennyezés legváltozatosabb formái ellen.
Ahogy csak az EGÉSZ-ségben létező ember tudja megélni társadalmiságát a maga teljességében, úgy csak az EGÉSZ-séges ember tudja és akarja mozgósítani belső energiáit a mindenkori társadalom jobbítása javára és csak EGÉSZ-séges emberként képes felülemelkedni egyénre szabott létérdekeinen, túlélési ösztöne által saját magára kényszerített egoizmusán. EGÉSZ-séghez minden embernek – gyermeknek és felnőttnek – joga van és minden társadalomnak kötelessége, egyben létérdeke is megteremteni a folyamatos egészségmegőrzés és -fejlesztés mindenkori feltételrendszerét, mintahogy EGÉSZ-ség alapfeltétele az egészségnek.

A VADKACSA-gondolat éppen az, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztály számára a társadalmi beilleszkedésüket elősegítő mintákat, módszereket kell adni, meg kell nekik tanítani a midennapi életüket javító problémakezelési technikákat mechanizmusokat. És mindezt úgy, hogy a természettel való kapcsolatuk harmóniája ne szenvedjen csorbát, hogy alapértékként életükbe építhessék az EGÉSZ-ség megőrzését és fejlesztését, a szolidaritást, az önzetlen segítőkészséget, a másság  tiszteletben tartását.
Mert sajnos a mai gyermekek és fiatalok kora a szeretetlenség, az értékhiány, a lelki leépülés és kiürülés, az érzelmi elszegényedés, a jövőnélküliség látszatának és valóságának kora.

Ha már a gyermek nem tudja szavakba önteni belső fájdalmát, legalább a felnőttek vegyék észre a gyermeki lét jégkorszakának előjeleit, legalább a felnőttek érezzék kötelességüknek a változtatás – elsősorban saját önzésük, anyagiasságba beszűkültségük feloldásának  –  elodázhatatlan szükségességét.
És tanuljunk a gyermeki lét bölcsességéből : ha mást nem, legalább a benső mosolyt.

Mi VADKACSÁK arra társultunk, erőforrásainkat és végtelen energiánkat arra szándékozunk fordítani, hogy megőrizhető maradhasson a gyermeki tisztaság, az emberi EGÉSZ-ség.

Ehhez a missziónkhoz keresünk segítőket, támogatókat, lélektársakat.”