A Kapitány tollából 10.

OKTÓBER

Gyönyörű indián nyarunk volt, legalább olyan mint az idei nyár.
Munkával fejeztük be az idényt.
Két Kon-Tiki tizennégyszemélyes kenuinkat megjavítottuk és lelakkoztuk,majd fedett helyre vittük.

Ráckevéről érkeztek a barátok és három napon át visszavágták az elöregedett fűzfáinkat, ami már nagyon veszélyessé vált.

Közgyűlésünket megtartottuk, beszámolómat elfogadta a tagság.
Az egyesület pénzügyi helyzete stabil.
Idén felújításra került az erdei iskola terasza és tetőt kapott a “vasaló” nevezetű épületünk ami azt jelenti, hogy esőben is közel ötven főt tudunk fedett helyre telepíteni.
Pályázati pénzekkel 2019.márciusáig kell elszámolni, de egypár pályázat esetében már megtörtént az elszámolás, sőt ezeknek az elfogadása is.
2018.rendelkező évben felajánlott szja összeg: 196.910 Ft.
Ebben az évben a felajánlott összeget a versenyszakosztály oktatására költötte el az anya egyesület.
Jövő évi tagdíjakat meghatároztuk, Honlapunkon megtekeinthető majd.
Elkészült az új Honlapunk, folyamatosan töltjük fel az információkat.
A Vadkacsa Egyesület filmforgatásra is nyert pályázati pénzt.
A filmet reméljük az év végén már be tudjuk mutatni, de ha nem akkor a jövő év első negyedévében.
A film a Dunakanyarról szól, azokról a vízi kikötőkről, táborhelyekről amiket az évek során mindig felkeresünk.
A filmben megszólalnak olyan személyek akiket ismerünk.
Így Jékkely Teri néni, Máramarosi Győző(Ő az Esztergomi Evezős Egylet elnöke, Pásztor Zoli a szentedrei révész, Futaki József Kisoroszi utolsó indiánja, Lakatos János az egykori dunabogdányi “Vízi Napközi” megálmodója és megvalósítója, Pándi Laci örökös elnök).

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség idén Gallyatetőn tartja évadzáró Közgyűlését.

Novemberi előzetes:
Az egyesület tagjai nyaralnak.

Köszönet:
Mentőmellényeinket ismét megvarrta Mayer Zsuzsi.
Sipos uram átalakította trélerünket ami felett már eljárt az idő.
Hajóparkunkat idén Balogh Feri bátyám és Öccse javította.

Evezünk még október hónapban, hiszen jó az idő.
Novemberben az egyesület több tagja elmegy nyaralni, de december hónapban evezünk újra a Dunán, mint mindig.

Jó szelet és jó vizet!
Üdv Néktek és a Dunának!

Pepe kapitány

One thought on “A Kapitány tollából 10.

  1. SOMÓ 2018-10-16 at 16:51

    AHHHOOOIIIJJJ !!!

Hozzászólás a(z) SOMÓ bejegyzéshez Kilépés a válaszból